Menü Bezárás

5 éves az Építőipari Technológia Klaszter

2023 márciusában ünnepelte működésének 5. évfordulóját az Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK)

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) által menedzselt klaszter a megalakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy egy olyan közös érdekek mentén működő szervezetet hoz létre, amely meghatározó az egész régióban. A klasztert 15 generálkivitelezéssel foglalkozó vállalkozás alakította meg, stratégiájukban az szerepel, hogy a térségben aktívan részt vevő építőipari cégek megmutassák versenyképes, a változó piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, magas színvonalú szolgáltatásaikat. Azáltal, hogy a cégek klaszterbe szerveződtek, a szakmai tudásuk megtöbbszörözőik, képesek nagyobb volumenű munkák elvégzésére is.

Az elmúlt 5 évben a klaszter létszáma 20-ra nőtt, összes árbevételük meghaladta a 26,5 Mrd Ft-ot, dolgozói összlétszámuk pedig több mint 850 fő. Azon túl, hogy a klaszter tagjai külön- külön, és közösen is nagy hangsúlyt fektetnek a kivitelezési munkáikra, fontos számukra a megfelelő szakember képzés is.

A klaszter már az indulás óta részt vesz a kamara által indított Épít-Ésszel elnevezésű építőipari szakmaismereti versenyen. A versenyt minden évben kiírják a vármegye általános iskoláiban, a 6–7. osztályos diákoknak. A verseny az egyik legnépszerűbb a tanulók körében. A cél az, hogy játékos formában bemutassa a diákoknak az építőipari szakmákat.

2022-ben a klaszter 7 tagja, a PBKIK, valamint a Baranya Megyei Szakképzési Centrum létrehozták a Pécsi Ágazati Képzőközpontot. Létrehozásának célja az Ipar 4.0 koncepció alapján készített Szakképzés 4.0 stratégia elvárásainak való megfelelés. Ezen belül az építőipari szakmák gyakorlati képzésének magasabb színvonalú biztosítása. A tagok nem titkolt szándéka, hogy az általuk oktatott tanulókat a képzés végén megtartsák, így biztosítva a megfelelő szakember-utánpótlást. A szakképzésben elért sikereket mutatja, hogy 2023-ban a klaszter és az egyik tag – Vörös Bau Kft. – is Baranyai Szakképzési Díjat kapott.

Az elmúlt 5 évben több száz köbméter habarcsot, több ezer téglát használtak el a tagok, nagyon sok tanulónak tudtak egy jó szakmát a kezükbe adni. A jó hír az, hogy a lelkesedés töretlen. Az építőipart az elmúlt időszak nem kímélte – háború, infláció, magas építőanyagárak – azonban a klaszternek és a tagoknak külön-külön jelenleg is több projektjük fut, amik vélhetően hasonló sikerrel zárulnak, mint az eddigiek.

Boldog születésnapot kívánunk!

 

Forrás: DDG