Tetőcserép felrakása, állvány szerelése, csempemozaik lerakása, díszítő festés, hungarocell vágás, eszközfelismerés és még sok más gyakorlati feladat várta az Épít-ésszel építőipari szakmaismereti verseny döntőseit.
Építőipari Technológiai Klaszter támogatásával megrendezett két hónapja tartó, 3 fordulós versenyre 44 csapat nevezett a megye 26 iskolájából.
Az első fordulóban rengeteg képpel illusztrált szakmaismereti kérdőívet kellett a csapatoknak kitölteniük. A második fordulóban pedig egy kis épületet, építményt kellett otthoni/iskolai körülmények között megépítenie a csapatnak.
A döntőbe a 10 legjobb csapat jutott, melynek a BMSZC Pollack Mihály Technikum tanműhelye adott otthont.
A döntőn 10 standnál kellett játékos, ügyességi feladatokat megoldaniuk a csapatoknak, melyekhez logikát, kézügyességet, nagyon alapvető építőipari ismereteket és a csapatmunkát is be kell vetni. Itt kifejezetten az építőiparban használt alapanyagokkal, eszközökkel, tevékenységekkel találkoztak a gyermekek a feladatokon keresztül. Valódi téglából kellett kéményt építeniük az IMG Építő Kft standjánál, majd egy hungarocellt kellett méretre vágni. A Nork Kft -nél állványzatot szereltek a csapatok, a Kőház Zrt állomásán tetőcserepet kellett szakszerűen felrakni. Csempemozaik kirakása is várta a gyerekeket a Vörös Bau Kft standjánál, majd a földrajztudásukat kellett próbára tennie a csapattagoknak a T-Survey Kft-nél.
A rendezvénynek otthont adó BMSZC Pollack Mihály Technikum standjainál precíz díszítő festés, gerendákból ács szerkezet összeépítése várta a versenyzőket. Építőipari szerszámfelismerés feladatot pedig Ágazati Képző Központ állomásán kellett megoldaniuk a gyerekeknek.
A verseny előkészületében sokat segítettek az iskola vezetői és pedagógusai: Szaffenauer József, Pálmai Tibor és Nagy Krisztián. Köszönjük!
A csapatok az élmény mellett értékes ajándékcsomagokat is kaptak, melyet az Építőipari Technológiai Klaszter tagjai ajánlottak fel, benne az építőiparhoz szorosan kapcsolódó eszközökkel, de a csomagokban digitális kütyük is rejtőztek.
Oklevelet az Ágazati Képző Központ vezetője Dalmann Krisztina adta át a versenyzőknek, a felkészítő tanároknak, szülőknek.
A verseny megvalósításában szorosan együttműködő partnereink
B.G.W. Kft, ELVÉ- 2004 Kft., Götz és Társai Kft., IMG Építő Kft., Kőház Zrt., MB-Bau Kft., Nork Kft., O és R Kft., PBGSZ Nonprofit Kft., Pécsi Építő és Tatarozó Zrt., Szega Books Kft., T-Survey Kft., Vörös Bau Kft.
A verseny rendkívül szoros volt, az alábbi helyezések születtek:
Csapatnév: | Iskola: | pontszám | Versenyző 1 neve: | Versenyző 2 neve: | Versenyző 3 neve: | Segítő tanár/ szülő neve: |
Cserepek | Ciszterci Szent Margit Ált. Iskola | 95 | Kerekes-Óbert Gréta | Szentgróti Boróka | Farkas Kata | Kerekes-Óbert Adrienn |
építészek | Pécsi Belvárosi Általános Iskola | 93 | Kocsis András | Molnár Ákos | Ritter Benedek Zoltán | Ribly Péter Pálné |
CSAK | Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola Mohács | 92 | May Csinszka Zsófia | Schaffler-Sturman Anna Jay | Schőn Kitti | Schäfferné Haragó Krisztina |
Bob a mester csapata | Ciszterci Szent Margit Ált. Iskola | 91 | G. Kovács Márk | Pap Dániel | Dorn Bendegúz | Kovács Péter |
Mekkmesterek visszatértek | Beremendi Általános Iskola | 89 | Elter Fanni | Hadra Bíborka | Harcos Bence | Tankovics Roland |
Bob a mester | Pécsi Belvárosi Általános Iskola | 87 | Kalász Léna Hanga | Takács Lili | Lados Kincső | Bárkányi Tamásné |
Architect | Szentlőrinci Általános Iskola | 87 | Csontos Dániel | Krammer Árpád | Bali Lőrinc | Berki Judit |
ÁMB-kft. | Kanizsai Dorottya Általános Iskola Siklós | 86 | Bogár Flórián | Lelovits Ákos | Bárkányi Mózes | Nehrné Antal Erika |
Csípőspaprika | Bogádi Dr. Berze Nagy János Általános Iskola | 77 | Dergez Kende Péter | Fákó Szabolcs | Bodor Dominik | Szűcs András |
Lakásfelújítók | Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola | 74 | Orsós Dzsesszika | Lotz Virág | Balogh Priszcilla | Borbándiné Szőcs Zsuzsanna |
A 6-7 helyezettek pontazonossága miatt, a második fordulóban az építményre kapott pontszám döntött.
Gratulálunk!
Forrás: PBKIK