Menü Bezárás

Régi elnök, gyors tempó

A hat éve alakult Építőipari Technológiai Klaszterben (ÉTK) márciusban tisztújításra került sor.

A kamara által menedzselt szervezet ülésén először a klaszter szokásos évi pénzügyi beszámolóját ismertették és hagyták jóvá. A beszámolóból kiderült, hogy a klaszter anyagi helyzete biztos lábakon áll. Ezt követően volt a tisztújító szavazás.  Az ülés elején a tagokból alakult jelölőbizottság felkérte az elnökség tagjait a meghatározott pozíciók betöltésére. A jelöltek a jelöléseket elfogadták.

A szavazás eredményeképpen a következő határozat született: ellenszavazat nélkül a következő egy évre a klaszter elnöke Molnár Gábor (IMG Építő Kft.). A klaszter általános alelnöke Magyari Csaba (MB-Bau Kft.), innovációért felelős alelnöke Kanizsai Tamás (T-Survey Kft.), oktatásért felelős alelnöke Szerényi Attila (Szega Books Kft.)

Gratulálunk az elnökség tagjainak, munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Az ülésen a résztvevők egyeztettek az áprilisban esedékes Épít-Ésszel szakmaismereti versenyről. A szakmaismereti versenyen 6–7. osztályos általános iskolai tanulók játékos formában ismerkedhetnek az építőipari szakmákkal. Az ülésen megbeszélték a zsűrizéssel kapcsolatos feladatokat, és a döntő feladatait is.