Az építőipar a kedvező feltételeknek köszönhetően újra felfelé ívelő pályára állt. Ez a vállalkozásoknak nemcsak örömet, hanem egyben kis fejtörést is okoz. Nem kis szervezést igényel, hogy a megnövekedett megrendeléseket a cégek, az építőipari vállalkozások egyre szorítóbb szakemberhiány miatt, időben tudják teljesíteni.
A pécsi székhelyű Vörös Bau Kft. egyelőre még sikeresen tudja venni az akadályokat, azonban a középkorosztály hiánya már náluk is jelentkezik. A dolgozóik egy része még nem töltötte be a 30. életévét, míg a másik fele már vagy nyugdíj előtt áll, vagy nyugdíjasként dolgozik.
– Lassan egy évtizede elsősorban az önkormányzatok a megrendelőink. Támfalakat, járdákat, vízelvezető árkokat építünk a részükre, valamint orvosi rendelőket, művelődési házakat, polgármesteri hivatalokat korszerűsítünk, újítunk fel – kezdi beszélgetésünket Vörös György, a cég ügyvezetője. – E mellett Pécsett lassan hat esztendeje a várfal felújítását is mi végezzük, ami szinte folyamatos munkát jelent. Nem kis logisztikát igényel, hogy mindenhol helyt tudjunk állni. A segédmunka elvégzése nem okoz gondot, de a szakembert igénylő munkáknál már előfordul, hogy csúszunk a határidővel, mert előtte egy másik megrendelésnek kell eleget tennünk.
Mint mondja, egyre nagyobb gondot jelent, hogy nem áll rendelkezésre a cégnél a szakipari munkákhoz elegendő kőműves, szobafestő-mázoló és ács. A problémát csak tovább növeli, hogy mind nehezebb jó szakembert találni, mert az, amelyik szereti a szakmáját, minőségi munka kerül ki a keze alól, vagy önálló vállalkozásba kezd, vagy céget alapít, vagy külföldre megy dolgozni.
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az alapítás óta, több mint két évtizede szinte ugyanaz a szakember-gárda dolgozik nálunk, ennek ellenére kerültünk már nehéz helyzetbe mi is, mert nem volt elegendő szakemberünk a munka elvégzéséhez. A szakmunkások létszámát csak úgy tudtuk szinten tartani, hogy a végzést követően egyik tanulónkat alkalmaztuk – ad hangot annak, maguk is milyen nehézségekkel küzdenek.
A szakember-utánpótlásukat a cég megalapítása óta tanulók képzésével igyekeznek megoldani. Jelenleg is négyet foglalkoztatnak. Közülük ketten ebben a tanévben teszik le a szakmunkásvizsgájukat, a másik kettő szeptemberben kezdte meg a szakmai gyakorlatát.
– A tanulóinkat, amint lehet bevonjuk a mindennapi munkába, tényleges feladatokat kapnak, amit szakember irányítása mellett végeznek el, a szakma szinte minden egyes területével megismertetjük őket – folytatja beszélgetésünket. – Azokat pedig, akik folyamatosan magas színvonalon végzik a munkájukat, az általunk támasztott elvárások szerint dolgoznak, felajánljuk a lehetőséget, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését követően tovább foglalkoztatjuk őket. A két végzősünk közül az egyik már most alkalmas arra, hogy önállóan is dolgozzon. A nyári időszakban pedig az, hogy tizennyolc tanuló töltötte nálunk a szakmai gyakorlatát – kőművesek, technikusi vizsgára készülők – nagy segítséget jelentett, mert így tudtuk tartani a határidőket, velük kiegészülve minden egyes munkaterületre elegendő szakember jutott.
Szalai Kornélia
Forrás: Dél-Dunántúli Gazdaság