A Kamara által menedzselt Építőipari Technológia Klaszter (ÉTK) április ülésének fő napirendi pontja volt a szokásos éves tisztújító szavazás.
A résztvevők első körben leadták jelöléseiket a tagok által felállított jelölő bizottságnak, majd ezek alapján szavaztak a klaszter elnökének, valamint alelnökeinek személyéről. Az egyhangú szavazás eredményeképpen az elkövetkezendő egy évre a klaszter elnöke lett Molnár Gábor (IMG Építő Kft.), általános alelnök Magyari Csaba (MB-Bau Kft.), innovációért felelős alelnök Kanizsai Tamás (T-Survey Kft.), oktatásért felelős alelnök Nyáry Tamás (Nyáry-terv Kft.)
Gratulálunk az elnökség tagjainak, munkájukhoz sok sikert kívánunk!
A szavazáson túl egy másik fontos témakört jártak körül a taggyűlés résztvevői. A témakör ezúttal: Milyen az építőipar helyzete a régióban?
Általánosságban elmondható, hogy a cégek helyzete nem túl jó. Sajnos a kialakult inflációs, valamint háborús helyzet nem tett jót a szektornak. Az építőanyag árak az egekbe szöktek, érezhetően kevesebb a megrendelés, az elkészült lakóingatlanokat jóval nehezebb értékesíteni, mint eddig. Egy-egy munkára jóval több árajánlat érkezik más-más cégektől, így nehezebb a munkákat elnyerni. Szerencsére a munkakedv töretlen, a cégvezetők bíznak abban, hogy minél előbb sikerül ezt az időszakot átvészelniük.
Az ülés zárásaként a tagok hallhattak egy beszámolót még az Ágazati Képzőközpont, elmúlt egy hónapjában elvégzett munkájáról, valamint egyeztettek még az Épít-Ésszel szakmaismereti verseny döntőjének a részleteiről.