Menü Bezárás

Megalakult a Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter

A februári, pozitívan zárt fórum folytatásaként megrendezésre került a második Építőipari találkozó 2018. március 21-én.

A rendezvényen ismét ugyan azon 15 cég képviselője jelent meg. A Szervezeti Működési Szabályzat, valamint az Alapító Okirat elfogadását követően, a tagok aláírásával hivatalosan is megalakult a Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter.

A Klaszter elnöke Molnár Gábor (IMG Építő Kft.), az alelnökök Magyari Csaba (MB Bau Kft.), Nemes Csaba (Kőház Zrt.) és Schrempf István (HVS-Bau Kft.).

Az elnökségi tagok elfogadását követően a résztvevők az építőipart érintő fő problémákat gyűjtötték össze, valamint az első év célkitűzéseit beszélték át.

Molnár Gábor Klaszter elnök úr az első év feladatait az alábbi szempontok alapján képzeli el:

  1. Marketingstratégia kialakítása
  2. Klaszter Tagok érdekeinek érvényesítése
  3. Munkaerő utánpótlás
  4. Közös beszerzés

A klaszter alapító tagjai: