Májusi ülésén Pécs alpolgármesterét, Ruzsa Csabát, az állami főépítészt, Lukáts Istvánt, valamint a Pécs városi főépítészt, Karlovecz Zoltánt fogadta az Építőipai Technológiai Klaszter (menedzsment szervezet: PBKIK).
Az ülés elején Molnár Gábor, a klaszter elnöke röviden bemutatta a klasztert. Az építésügyi hatóságok vezetői elmondták, hogy szervezeteik milyen tevékenységeket látnak el, milyen támogatást tudnak nyújtani. Az alpolgármester gazdasági szempontból összefoglalta a város jövőbeni építészeti, városrendezési terveit.
Ezt követően a fórumbeszélgetés keretein belül a város és a klaszter lehetséges együttműködéséről esett szó. Több olyan téma is felmerült, melyet érdemesnek találtak a résztvevők a továbbgondolásra, ezért megállapodtak abban, hogy a későbbiekben egy újabb találkozó keretében, ezekről részletesen beszélni fognak. Összességében elmondható, hogy egy jó hangulatú, tartalmas megbeszélést folytattak a résztvevők.
Az ülés másik fontos témája a szakképzés új, megváltozott rendszere volt.
2020. szeptember 1-től átalakult, megújult a szakképzés, azért, hogy a fiatalok és szüleik számára vonzóvá váljon. A cél olyan szakképzési rendszer kialakítása, amely a tudásalapú gyakorlati tanulásra, kreatív gondolkodásra, digitális tudásfejlesztésre helyezi a hangsúlyt.
A változás legfontosabb pillére, hogy a kínálatvezérelt szakképzési rendszer áttérjen a keresletvezéreltre.
A témával kapcsolatban Szaffenauer József a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium igazgatóhelyettese tartott beszámolót. Ennek során szó esett
- a duális képzőhely feladatairól,
- a szakképzési munkaszerződés vonatkozó rendelkezéseiről,
- a szakképzési munkaszerződés alapján járó munkabérről és egyéb juttatásokról.
Összegezve elmondható, hogy a szakképzésben résztvevők mindegyike jól jár. Elsősorban a tanuló, hiszen az elméleti és gyakorlati oktatása magas szinten biztosított, nem utolsó sorban az elvégzett munkájáért munkabért kap. Jól jár a gyakorlati képzőhely, mert folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a tanuló gyakorlati fejlődését, és az iskola elvégzése után akár munkát is tud neki ajánlani. Nem utolsó sorban jól jár az iskola, mert jól képzett szakembereket tudnak képezni.
További részletes információ a témában: https://pbkik.hu/szolgaltatasok/szakkepzes/