Bár 2019 végével az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt, a cégszám növekedés januárban is kiemelkedő értéket hozott.
Január során 475 cégalapítás mellett 402 cégtörlés került közzétételre a hazai építőiparban, így az ágazati cégszám növekedés továbbra is folytatódik, már több mint 54 ezer cég működik a szektorban.
2019-ben összességében 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelés volumene, de a növekedés év vége fele lassulni látszott. Novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a növekedés üteme, de a cégalapítási számok továbbra is meghaladják a törölt cégek számát. A hosszabb távú trendet nézve azonban már a cégalapítások száma alacsonyabb értéket mutat az előző évek átlagánál, míg a cégtörlés magasabbat.
Ez természetesen nem jelenti az ágazat visszaesését, még ha ki is tart a trend, akkor is csak a cégalapítási túlfűtöttség visszaeséséről lehetne beszélni.
Az induló felszámolási eljárások magas száma viszont sokkal kellemetlenebb jelenség az ágazat szereplői számára. 93 felszámolás indult 1 hónap alatt, ami kiemelkedő érték még az építőiparhoz képest is. Legutoljára 2016-ban volt olyan, hogy 100 fölé kúszott a havi ágazati felszámolás számláló, így a 100-as érték közelítése semmiképp sem jó jel.
A havi céginformációs mutatók közül még érdemes kiemelni, hogy január során 97 végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke. Az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, és az ágazat fehéredésére utal.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) januárra vonatkozó értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban.
Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Békés és Bács-Kiskun megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
Forrás: www.opten.hu