Menü Bezárás

30 éves a Melio-Start Kft.

„A TISZTESSÉG KIFIZETŐDIK” – mondta el egy interjúban Horváth László – az ÉTK (menedzsment szervezet: PBKIK) egyik alapító tagjának – a szigetvári székhelyű 30 éves Melio-Start Kft.-nek az ügyvezetője.

Szinte nincs olyan építmény Szigetvár térségében, amihez ne lenne köze Horváth Lászlónak – ezt a mondatot egy helyi vállalkozó fogalmazta meg, és lehet benne valami, hiszen a szigetvári térség meghatározó építőipari vállalkozása, az idén 30 éves Melio-Start Kft. számos épületen ott hagyta a keze nyomát. A generálkivitelezéssel, mélyépítéssel, betongyártással foglalkozó céget tulajdonképpen a kényszer hozta létre, amikor megszűnt a Szigetvári Állami Gazdaságnál dolgozók munkaviszonya. Hatan önálló vállalkozást indítottak, mára Horváth László maradt meg az alapítók közül. Ügyvezetőként sokat tett a cég sikeréért.

Amikor megszűnt a munkánk, egy teljesen új dologgal szembesültünk: munkanélkülivé váltunk. Mi viszont nem ismertük ezt a fogalmat, ezért döntöttünk a vállalkozás elindítása mellett. Kezdetben mindenféle területen dolgoztunk, a magas- és mélyépítés mellett mezőgazdasági és gépi szolgáltatást is végeztünk – eleveníti fel a kezdeteket Horváth László. — A meglévő kapcsolati tőkével és 4 millió forintos világbankhitellel tudtunk elindulni, telephelyet, eszközöket kellett vásárolnunk, ami nem volt könnyű, hiszen az infrastruktúrától kezdve mindent nekünk kellett megvalósítanunk. Ám úgy látom, hogy az első időszak talán könnyebb volt, mint a mostani helyzet, mert ma teljesen új és ismeretlen dolgokkal kell szembesülnünk, mint a pandémia vagy a szakemberhiány.

Mikor vált „igazi” vállalkozóvá, amikor ezt a szemléletet is elsajátította?

Másodállásban már 1983-tól vállalkozó voltam, tulajdonképpen maradtam ugyanazon a területen, és a mai napig ugyanazt a tevékenységet folytatom, mint akkor: a magas- és mélyépítést. Az előző munkahelyemen is művezetőként, csoportvezetőként dolgoztam, így tudok felelősséget vállalni a mellettem dolgozókért. A cégalapításkor 50-60 munkatársunk volt, az évek alatt ez a szám folyamatosan mozgott, ma 70%-ban ugyanazok a kollégáim, akikkel együtt kezdtünk.

Mi változott az eltelt három évtizedben, a szakmában, a szakma megbecsültségében?

Annak idején jobban lehetett tervezni, biztonságosabb volt a pénzügyi mozgás, ami az utóbbi néhány évről nem mondható el. Az is látszik, hogy a pénz és a nagy haszon reményében rengeteg építőipari vállalkozás jelent meg mostanában, de sok dologgal, például az adminisztrációval nincsenek tisztában. Sajnos nagyon felhígult a szakma. Akkor még volt becsülete a szakmának, ma viszont sok terület elszippantja a szakembereket. Rengeteget változott a szakmai utánpótlás színvonala, amit ma roppant gyengének tartok. Mi is foglalkozunk tanulókkal, de kevés fiatal választja ezt a pályát, és kevesen is maradnak meg. Ehhez kell egy kis elhivatottság, és tisztában lenni a követelményekkel, amelyeket az ember saját magával szemben is kell, hogy támasszon.

Az, hogy egy vállalkozás 30 év múlva is működik, önmagában siker. Önnek mi jelentett sikerélményt az elmúlt évtizedekben?

Rengeteg sikerélményem volt annak ellenére, hogy kudarcok is értek. Számomra siker, hogy felelősséget érezhetek a közvetlen kollégáim iránt, hisz számítanak rám az anyagi megélhetésük és a biztonságuk megteremtésében. Ehhez nélkülözhetetlen az egymás iránti tisztelet és az alázat. Mindig is fogékonyak voltunk az új dolgokra, a teljesítéseknél fontos a határidők tartása, a precíz és pontos munka elvégzése, mert ez ad biztonságot a jövőt illetően. Ezért fordulnak hozzánk a megrendelőink, mert érzik, hogy vállalkozásunknál biztosított a szakmai és az anyagi háttér. Azt gondolom, a siker érdekében jól kell megválasztani a munkatársakat, velük együtt kell működni, tisztában lenni vele, hogy milyen problémák foglalkoztatják őket és a lehetőségeink szerint segíteni azok megoldásában. Ahhoz, hogy az ember talpon tudjon maradni az üzleti életben, mint ahogy a mindennapokban, szavahihetőnek kell lennie, akkor szinte bármit el lehet érni. A tisztesség kifizetődik.

 És az önök által létrehozott építmények közül mire a legbüszkébb?

 Talán arra, ami meghatározta a cég jövőjét: 1994-ben elnyertük a szigetvári Török- Magyar Barátság Park építésének munkáit. Mellette a közterek, a műemlék jellegű épületek felújítása, az egyedi családi házak, a mezőgazdasági vállalkozások tárolói, szárítói… egy kb. 50 km-es körzetben nagyon sok épület létrehozásában részt vehettünk.

Hogyan alakul a vállalkozás következő 30 éve?

Ha megmarad ez a csapat, és lesz ambíció, új impulzusok, akkor töretlenül megyünk tovább. A technológiai fejlesztéseket figyelembe véve energiatakarékos megoldásokat és új technológiákat alkalmazva megújítjuk cégünk székhelyét. Az utódlással kapcsolatban még nem körvonalazódik a hogyan tovább, egyelőre teszem a dolgomat, és ha kapok egy megbízást, annak legjobb tudásom szerint igyekszem eleget tenni.

Gratulálunk a kerek évfordulóhoz, és további sikereket kívánunk!

 

Forrás: PBKIK