Menü Bezárás

Fókuszban a szakképzés

A júniusi hőségben is megtartotta soros ülését az Építőipari Technológiai Klaszter (menedzsment szervezet: PBKIK). A klaszter ezúttal a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium meghívásának tett eleget.

A fő téma ezúttal a szakképzés volt. Az ülés elején az iskola igazgatóhelyettese Szaffenauer József tartott egy rövid beszámolót, amiből kiderültek a szakképzési törvény legfontosabb változásai. Lényeges, hogy 2021 szeptemberétől a tizedikes tanulók szakképzési munkaszerződést tudnak kötni a képzőhelyekkel. Az új törvény értelmében a tanulók sokkal több időt tudnak a gyakorlati képzőhelyen tölteni, amitől azt várják a törvényalkotók, hogy sokkal több, hasznosabb tudásanyaghoz fognak hozzájutni. Az igazgatóhelyettes kiemelte, hogy az eddigieknél szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot az iskola és a gyakorlati képzőhelyek között, ezzel növelni tudják a képzés színvonalát.

Fontos hír a klaszter életében, hogy a Szakképzési Centrummal közösen beadott, Ágazati Képzőközpont létrehozását célzó pályázat nyert.  A pályázaton nyert összegből infrastruktúra-fejlesztést, gép- és eszközbeszerzést tudnak megvalósítani. Az Ágazati Képzőközpontok általános célja az lesz, hogy itt valósítsák meg a tanulók duális képzését az elkövetkezendő időkben.

Az ülés további részében számos klasztert érintő kérdésben született döntés, így például szavaztak a klaszter Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, lehetséges együttműködésről a januárban megalakult Baranyai Gasztronómiai Klaszterrel, valamint szó esett a klaszter innovációs ötleteiről is.

A klaszter júliusban és augusztusban nem ülésezik, a következő találkozót szeptemberben fogják megtartani.

Kellemes nyarat kívánunk mindenkinek!