Nyáron is megszakítás nélkül folytatja munkáját a 2018. március 21-én, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) menedzselésével megalakult Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter.
A klaszter a 2018. július 18-i ülésén vendégként fogadta Szentgyörgyi Dávidot, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatóját.
A bemutatkozás, valamint közös együttműködési pontok kialakítása után a klaszter a 2019. évre tervezett szakmaismereti verseny részleteit tárgyalta, valamint a klasztert bemutató médiamegjelenések lehetőségét.
A 15 cégből álló klaszter az év további részében is folytatja a megkezdett munkát, és havi találkozók során egyeztet az előrehaladásról.
Célja 2018. végéig a munkaerő utánpótlás, pályaorientáció kérdésének rendezése, a gyermekek számára „Épít-ésszel” fantázia nevű szakmai verseny teljes körű előkészítése.
A klaszter legközelebb ősszel, 2018. szeptemberében folytatja munkáját.