Menü Bezárás

„Szinte kizárólag Pécsett van munkánk”

Nemes Csaba, Kőház Zrt.

A Kőház Zrt. az 1990-ben történt alapítása óta eltelt több mint két évtizednyi idő alatt Baranya megye, illetve Pécs területén az építőipar egyik jelentős, meghatározó cégévé nőtte ki magát Nemes Csaba vezetésével. Sikerük titka, hogy magas minőségben, szervezetten, jó irányítással dolgoznak, folyamatosan képzik munkatársaikat, akiknek biztos jövedelmet és szakmai fejlődést biztosítanak. Nemes Csaba mind üzletemberként, mind magánemberként sokat tesz azért, hogy Pécs gazdaságilag és társadalmilag is vonzó környezetté váljék. Munkásságát a kamara Angster József Díjjal ismerte el.

– 1982-ben alapítottam a Kőház Zrt. jogelődjét és egészen a gazdasági válság kirobbanásáig szépen fejlődött a vállalkozás. Több vállalkozási formát is megéltünk, a GMK-tól a kft.-ig, végül egy hét cégből álló cégcsoport anyacége lett a Kőház Zrt. – foglalja össze röviden Nemes Csaba a vállalkozás fejlődését. – A válság idején nagyon sok építőipari cégnek megpecsételődött a sorsa, mi ezt úgy éltük túl, hogy addigra már jó hírnévnek örvendtünk és valósággá vált a mottónk: „Aki egyszer velünk akar dolgoztatni, az utána is”. A válság idején is végig volt munkánk, igaz, korántsem annyi, mint most, de túléltük, és ennek most érett be a gyümölcse. A sikerünknek az is a kulcsa, hogy van egy megrendelői körünk, kitűnő a dolgozói állományunk, van olyan munkatársam, aki már 35 éve a cégnél dolgozik, sokan 30 éve itt vannak és még több azoknak a száma, akik már 20 éves munkaviszonnyal rendelkeznek. Ilyen elhivatott munkatársakkal tudjuk hozni az a minőséget, amit mi „Kőház minőségnek” nevezünk és ami egyben a védjegyünk is.

– Tehát jó adag kitartás, a munkatársak megbecsülése és képzése, az új technikák és irányzatok megismerése is hozzájárul a sikerhez.

– Igen, az építőiparban is alapvető a folyamatos tanulás, hiszen itt is fejlődnek, változnak az anyagok, a technikák, nálunk pedig olyan kollégák dolgoznak, akik nyitottak az új megismerésére. Ez az alapja annak, hogy sikeresen működik a cég.

 – Az is figyelmet érdemel, hogy ilyen régen dolgoznak a vállalatnál a munkatársaik. Mi az az erő, amivel a Kőháznál tudja tartani őket?  

– Nagyon fontosnak tartom a személyes jó viszonyt. Az az elvem, hogy nem jó, ha valaki kelletlenül jön be egy munkahelyre, igazán az visz előre, ha szeret itt dolgozni. Hogy így legyen, annak megvannak praktikái: a dolgozó legyen megbecsülve, természetesen anyagilag is, de más módon is. Igyekszünk mindenkire odafigyelni, a születésnapok, a névnapok vagy egyéb ünnepek fontosak számunkra is. Nyugodtan mondhatom, hogy ez egy nagy család, hiszen ismerjük egymás örömeit, bánatait, habár most már közel 100 ember dolgozik a cégcsoportban.

– Az Angster József Díj a pécsiséget is kifejezi, azaz a Pécshez való kötődést. Miért maradt meg a cég pécsinek, mit adnak a városnak, illetve mit kapnak tőle?

– Én magam tüke pécsi vagyok. A kezdeti időszakban sokat dolgoztunk országszerte, míg most szinte kizárólagosan Pécsen van munkánk. Az alkalmazottaink nagy része pécsi vagy most már Pécs környéki, saját járatokkal hozzuk be őket a kisebb falvakból. Nekem személy szerint Pécs nagyon sokat jelent. Rengeteget járok Budapestre, de amikor hazaérek, akkor azt érzem, hogy itt vagyok itthon. Már nem kevés olyan munkát vállaltunk Pécsett, ahol nem az anyagi nyereség volt a döntő szempont, hanem inkább a lokálpatriotizmus, hogy segítsek a városomnak.

– Milyen együttműködésekre, támogatásokra számíthat a vállalkozás?

– A kamara segítségével épp a napokban alakul meg építőipari vállalkozókból egy klaszter, amelynek felkértek az alelnöki pozíciójára. Ebben az együttműködésben mi is részt veszünk, és ezt a szerveződést én is támogatom, mert régóta várat magára ez a fajta építőipari összefogás Pécsett.

– Merre fejlődhet tovább a Kőház Zrt.?

– Új kihívások előtt állunk, amivel nagyon óvatosan kell foglalkoznunk, éppen ezért óvatos fejlődést fogalmaztam meg a cég jövőjére vonatkozóan. Ennek az az egyik oka, hogy nem tudom, hová fut ki a jelenlegi munkaerőhiány, a másik ok pedig az, hogy mind a gazdasági szakemberek, mind a kamara szerint 2020 után visszaesik a jelenlegi építőipari fellendülés. Ezeket mindenképpen figyelembe veszem a vállalkozás fejlesztésénél. Most is pályáztunk gépbeszerzésekre, új telephelyet, új irodaházat építünk, ami korszakváltás lesz a cég életében, tehát ma egyfajta egészséges fejlődés jellemzi a Kőház Zrt.-t.

Forrás: Dél-Dunántúli Gazdaság