Menü Bezárás

Építőipari Technológiai Klaszter februári ülése

2019. február 20-án tartotta meg a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) menedzselésével működő Építőipari Technológiai Klaszter a havi taggyűlését.

 

A meghívott vendég az Exim Bank volt, Boros Gergely regionális képviselet vezető úr a taggyűlés elején bemutatta a Bankot, valamint annak főbb szolgáltatásait.

Ezt követően szó esett többek között a 2019. január 28-án elstartolt Épít-ésszel szakismereti versenyről, mely idén első alkalommal került megrendezésre Baranya megyei általános iskolák 6., 7. és 8. osztályos tanuló számára.

A jelentkezésre február 7-ig volt lehetőség az online totó kitöltésével.

44 csapat jelentkezett, ez 134 gyermeket jelent, ami kiemelkedően magas szám a kamara által indított többi szakismereti verseny első években jelentkezett létszámaihoz képest.

Az első fordulóban 24 csapat jutott tovább, a döntőt 2019. március 7-én (csütörtök) tartják.

Tagok az ülésen új elnököt választhattak maguk közül, azonban egyhangú döntéssel támogatták, hogy a következő egy éves ciklusra Molnár Gábor (IMG Építő Kft.) elnök úr maradjon, így a vezetőségben nem történt változás.

Emellett az építőipari gyakorlati oktatáságazati képző központ kialakításáról esett szó, valamint a PBKIK szervezésével induló kőműves mesterképzésről.

A klaszter márciusban tartja meg következő ülését.