A sellyei O és R Építőipari Kft. az eltelt több mint negyed század alatt a térség építőiparának meghatározó szereplője lett és sokat tett és tesz Siklós és térsége gazdasági fejlődéséért. Ügyvezetője, Orlovics Gyula jelentős szerepet vállal abban, hogy az építőiparban is tapasztalható szakember-hiány ellenére is változatlanul magas színvonalú munkát végezzen a cége.
– A Szigetvár, Barcs, Harkány és Pécs határolta 30-50 kilométeres körben vállalunk el munkákat, ugyanis a dolgozóink a Sellye környéki településeken élnek, onnan járnak be, ahonnan a saját gépjárműparkunkkal szállítjuk őket a munkahelyekre és vissza lakóhelyükre – kezdi beszélgetésünket Orlovics Gyula. – Mindannyian korán kezdik a napot, van aki húsz kilométerről ingázik naponta Sellyére.
Jelenleg is számos helyen dolgoznak. Pécsett a PTE Egészségtudományi Kar Apáca-Vörösmarty utcai épületegyüttesének, valamint a Szepesy utcai épületének felújítási munkáit végzik a Modern Városok Program keretében, de építenek saját beruházásban többszintes lakóházat is Baranya székhelyén. Sellyén az önkormányzat részére végeznek kisebb-nagyobb munkákat, idén a helyi sportcsarnok teljes körű felújítását is ők nyerték el. Drávafokon pedig egy mezőgazdasági vállalkozónak építenek terménytárolót.
– Sok a munkánk, s mindig volt annyi, hogy talpon tudott maradni a cég, még a válság idején is, ugyanakkor kénytelenek voltunk a dolgozóink létszámát csökkenteni, de, amint ismét jobban mentek a dolgok többet közülük újra alkalmaztunk – hangsúlyozza.
Jelenleg 76-an dolgoznak a cégnél, közülük húsz kőműves. Az építőiparban egyre inkább ritkaságnak számít az is, hogy generálkivitelezőként az építőipari munkákat a saját szakembereikkel végzik el, s a velük együttműködő – épületgépész, villanyszerelő – alvállalkozók is több évtizede a partnereik.
– Sajnos az utóbbi időben kénytelenek voltunk egy-egy területre újabb szakembereket bevonni, mert szorított a határidő, de a tapasztalataink nem igazán voltak kedvezőek, ezért más megoldást kerestünk – folytatja tovább beszélgetésünket. – A nálunk hosszú ideje segédmunkásként dolgozó, szakmával nem rendelkezők részére a munkaügyi központtal együttműködve kőműves és ács OKJ-s képzést szerveztünk, az ehhez kapcsolódó gyakorlati oktatás a cégnél folyt. Ennek tizennégy éve, azóta már ők léptek a nyugdíjba vonultak helyébe. Sőt van közöttük olyan is, aki már mestervizsgát is tett, így tudtunk tanulókat is fogadni. Az eltelt egy évtized alatt többen is végeztek nálunk, de közülük kevesen maradtak a szakmában, s csak néhányukat foglalkoztattuk tovább. Jelenleg is van egy igazán jó képességekkel rendelkező tanulónk, akinek az édesapja is náluk dolgozik.
Szólt arról is, hogy az eltelt 25 év alatt kevesen mentek el a cégtől, a segédmunkások körében volt inkább jellemző a fluktuáció, de ott sem volt számottevő.
– Az építőipari szakmák népszerűsítése érdekében a térség iskoláit sorra felkeresem, ahol a gyerekeknek osztályfőnöki óra keretében beszélek az építőipari szakmák szépségeiről, valamint gyakorlati bemutatót is tartunk, amelynek
keretében megismerhetik az építőiparban alkalmazott gépeket, amelyeket ki is próbálhatnak – mondja. – Bízom benne, hogy sikerül az érdeklődésüket felkeltenem. Az építőipar ebben a térségben biztos megélhetést jelent, annak ellenére, hogy az elkövetkező években élesedik a verseny a megrendelések elnyeréséért. Azonban a mi előnyünk az, hogy helybe vagyunk, ismerik a munkánkat, tudják, hogy betartjuk a határidőket és minőségi munka kerül ki a kezünk alól. A másik szerencsénk, hogy a dolgozóink nagyobb része középkorú, 15-20 évig nem kell számolnunk szakemberhiánnyal. S az is biztató, hogy ismét kezdjük elérni a korábbi évek 1,5 milliárdos árbevételét, jelenleg a 2 milliárdot is meghaladja a szerződés-állományunk – zárja beszélgetésünket, mert mennie kell, kezdődik az Építőipari Technológiai Klaszter ülése.
Sz. K.